Gréczi Ágnes, Gicus

Gréczi Ági vagyok, 47 éves kétgyermekes anyuka.

A konyhában már nagyon korán elkezdtem sertepertélni. Anyukám egy ideig a zománcgyárban dolgozott és kaptam tőle ajándékba kis zománcozott edényeket; amikor ő főzött, akkor én is alkottam vele együtt a saját kis fazekaimban. (Mai napig előttem van, hogy nagy büszkén elkészítettem a paprikás krumplimat, és úgy gondoltam, gyorsan lehűtöm, ezért teleengedtem a kádat vízzel és beleraktam a csöppnyi edényt. Persze, hogy fölborult és szépen elúszkáltak a
krumpliszeletek…)

Mivel anyukám nővér volt, sokszor előfordult, hogy hétvégén is dolgozott, 12 órákat, így egy idő után én készítettem a hétvégi ebédeket. Tízévesen már simán elkészítettem a bablevest, húslevest, pörköltet és társait. Anyu leírta lépésről lépésre, hogy mit kell csinálni, így elég könnyű volt megtanulni a folyamatokat és felfedezni a főzés örömét.

A sütéssel magamtól kezdtem el foglalkozni: fogtam a jó öreg Horváth Rozi szakácskönyvet és abból próbálkoztam a nagyim – nem túl profi – segédletével. Innen is megmaradt egy emlékem:
együtt készítettünk női szeszélyt (azóta se csináltam még egyszer) és annyira „jól” sikerült, hogy még a kutyánk se evett belőle, pedig az aztán mindenevő volt.

Amikor babát vártam kiderült, hogy terhességi cukros lettem, így teljesen át kellett állnom egy más típusú étkezésre. Ekkor kezdtem el foglalkozni mélyebben a szénhidrátokkal és kalóriaszámlálással.
Egy nagyon szuper dietetikus nővérrel vittem végig a babavárásomat és akkor kezdődött meg az „alakítsuk át a sütiket és pékárukat úgy, hogy mi is fogyaszthassuk és beleférjen az étrendünkbe” korszakom, ami a mai napig is tart.

Izgalmas kihívásnak tekintem, hogy egy megszokott ételt megreformálunk és elkészítünk úgy, hogy a végén még egy igen szigorú zsűrin is tesztelni kell (családom és egyéb állatfajták… három pasi – nem egyszerű eset).

Mindig szívesen adtam át a tapasztalataimat másoknak, hogy nekik egy picivel könnyebb legyen, és már az elején sikerélményben legyen részük, mikor egy bevált receptet készíthetnek el. Remélem,
sok izgalmas tanfolyamon találkozhatunk, ti is bátran belevágtok majd a kenyérsütésbe vagy süteménykészítésbe, hogy élvezhessétek a saját alkotásotokat, amiről tudjátok, hogy beiktatható az étrendetekbe, mert pontosan tudjátok, mit tartalmaz.

Aktuális tanfolyamai

10. 27. péntek
18:00
Egészséges kölyökkaják
Oktató: Gréczi Ágnes
Szabad helyek: 0
Ár: 11 900 Ft ?

A tanfolyamok ára 11900 Ft.

A PCOS Alapítvány igazoltan aktív önkéntesei 50% kedvezményre jogosultak.

Azok a regisztrált felhasználók, akik 6 hónapon belül kettőnél több tanfolyamon is részt vesznek, a második részvételt követően fél évig 10% kedvezményre jogosultak.

Jelentkezem
11. 10. péntek
18:00
Őszi álompiték
Oktató: Gréczi Ágnes
Szabad helyek: 8

11. 24. péntek
18:00
Lélekmelengető őszi levesek és főzelékek
Oktató: Gréczi Ágnes
Szabad helyek: 7
Ár: 11 900 Ft ?

A tanfolyamok ára 11900 Ft.

A PCOS Alapítvány igazoltan aktív önkéntesei 50% kedvezményre jogosultak.

Azok a regisztrált felhasználók, akik 6 hónapon belül kettőnél több tanfolyamon is részt vesznek, a második részvételt követően fél évig 10% kedvezményre jogosultak.

Jelentkezem
11. 25. szombat
10:00
Egészséges kölyökkaják
Oktató: Gréczi Ágnes
Szabad helyek: 8
Ár: 11 900 Ft ?

A tanfolyamok ára 11900 Ft.

A PCOS Alapítvány igazoltan aktív önkéntesei 50% kedvezményre jogosultak.

Azok a regisztrált felhasználók, akik 6 hónapon belül kettőnél több tanfolyamon is részt vesznek, a második részvételt követően fél évig 10% kedvezményre jogosultak.

Jelentkezem

Regisztráció

Vezetéknév

Keresztnév

E-mail cím

Jelszó

Jelszó mégegyszer

Telefonszám (pl.: +36305550102)

Van ételallergiád/-intoleranciád?

A Sportkontroll visszajáró páciense vagyok.
Feliratkozom a Mandulaliget hírlevelére.
Elolvastam és elfogadom az Általános szerződési feltételeket
Regisztráció
Ezzel az email címmel már regisztráltak.
Google+