Kisa Judit, dietetikus

A betegség diagnosztizálása után nagyon sok ember életében fontossá válik, hogy az eddigi evést („bekapok” valamit, és rohanok tovább), táplálkozássá változtassa. Ez azoknál is tanulási folyamat, akik indítják a konyhai életüket, vagy családi „terheltség” miatt jobban vigyáznának magukra. Fontos kérdéssé válik, hogy mit egyek? Hogyan csináljam? A temérdek információban akár el is veszhet az ember, nehéz kiigazodni.

Hiszem és tanítom, hogy könnyebb a dolgunk, mint gondolnánk, a megoldás egyszerű és nagyszerű: minél jobban megismerjük testünk felépítését, az étkek és működésünk összhangját, annál magabiztosabban eszünk és főzünk nap mint nap…

Ez persze odafigyelést, esetleg idő, energia és esetleg pénzügyi befektetést is kíván. A pozitív hatása azonban egyértelmű!

1988-ban végeztem a főiskolán dietetikusként. 1990-ben kezdtem el dolgozni a Semmelweis Egyetem élelmezésén. Jelenleg saját vállalkozásomban dolgozom, maradva az élelmezés területén.
1996 óta foglalkozom daganatos betegekkel és folyamatosan dolgozom diabetológiai rendeléseken 2002 óta az elméleti előadások, tanácsadások mellett gyakorlati, együtt sütős-főzős foglalkozásokat is vezetek.

4 könyvem jelent meg reformtáplálkozás témakörében:

  • 77 remek reform recept (2007)
  • 4 évszak reform receptjei (2008)
  • Napról napra a teljes értékű konyhában (2009)
  • Elindulni az úton… (2010)

Nézd meg Judit oktatóvideóit!

Aktuális tanfolyamai

12. 31. vasárnap
09:00
Egészséges kenyérsütés alapjai, házi kencékkel – szilveszteri kiadás
Oktató: Kisa Judit
Szabad helyek: 8
Ár: 11 900 Ft ?

A tanfolyamok ára 11900 Ft.

A PCOS Alapítvány igazoltan aktív önkéntesei 50% kedvezményre jogosultak.

Azok a regisztrált felhasználók, akik 6 hónapon belül kettőnél több tanfolyamon is részt vesznek, a második részvételt követően fél évig 10% kedvezményre jogosultak.

Jelentkezem
01. 28. vasárnap
15:00
S.O.S. harapnivalók – diétásan finomat
Oktató: Kisa Judit
Szabad helyek: 7
Ár: 11 900 Ft ?

A tanfolyamok ára 11900 Ft.

A PCOS Alapítvány igazoltan aktív önkéntesei 50% kedvezményre jogosultak.

Azok a regisztrált felhasználók, akik 6 hónapon belül kettőnél több tanfolyamon is részt vesznek, a második részvételt követően fél évig 10% kedvezményre jogosultak.

Jelentkezem

Aktuális előadásai

01. 12. péntek
16:30
Daganatból gyógyulók/gyógyultak táplálkozási kérdései
Oktató: Kisa Judit
Szabad helyek: 7
Ár: 7 500 Ft ?

A tanfolyamok ára 7500 Ft.

A PCOS Alapítvány igazoltan aktív önkéntesei 50% kedvezményre jogosultak.

Azok a regisztrált felhasználók, akik 6 hónapon belül kettőnél több tanfolyamon is részt vesznek, a második részvételt követően fél évig 10% kedvezményre jogosultak.

Jelentkezem

Regisztráció

Vezetéknév

Keresztnév

E-mail cím

Jelszó

Jelszó mégegyszer

Telefonszám (pl.: +36305550102)

Van ételallergiád/-intoleranciád?






A Sportkontroll visszajáró páciense vagyok.
Feliratkozom a Mandulaliget hírlevelére.
Elolvastam és elfogadom az Általános szerződési feltételeket
Regisztráció
Ezzel az email címmel már regisztráltak.
Google+